a'dam pis

Na ezt is már rég ideakartam írni, de ezek a blogok már csak ilyen lassú dolgok:

Régi elmaradásom pótlom, hogy végre összegeztem a londoni csap gyűjteményemet. A kétcsapos megoldást még mindig nem sikerült megértenem, de sok fura dolog van még.

Ez az utolsó napom Londonban. Tegnap teljesen fel voltam pörögve, hogy végre hazamegyek. De ma már kicsit sajnálom. Már összepakoltam még sétálok egyet, aztán húzok.

Tegnap lecsúsztunk az EB-ről. Hát én is majdnem sírva fakadtam. Ennek a szerencsétlen országnak lett volna egy esélye a kiugrásra, és tényleg mindent meg is tett érte.
Erre a nem a jobb és esélyesebb előzi be, hanem a nevető harmadik. Ráadásuk kelet-európai, hogy esélyünk se legyen 20 éven belül bármit is csinálni. A Lengyelek itt nem is nagyon tudtak az egészről, persze amikor mondtam nekik örültek. Az Olaszok csodálkoztak egy kicsit, de leszarták, ők minden nap láthatják a világsztárokat így is.

Saját farkába harap az olajoskanna kígyó, a Victoria és Albert múzeum udvarán.

Még nem készültem el teljesen az emberek összeírásával, de nem birom ki, hogy ne tegyem fel az első részt:

A kajálás itt egy elég kritikus dolog, három menüt váltogatok napról napra: Tesco lasagne, virsli, sajtos-negyedfontos menü a McDonalds-ban. Ebbe az gyönyörű megszokott idilbe rondított bele a Mikrókaja awards ezüstérmese a Murphy sörrel készült vadas, krumplipürével. Megmondom őszintén, (bár nem kóstoltam sem az arany, sem az ezüstérmest) megérdemelte ezt az igazán magasszíntű elismerést. A fotóról az is kiderül, hogy itt nem pofára osztályoznak. Sajnos már nincs leértékelve.

Galambok szállnak keresztről keresztre, egy-két varjú köröz a levegőben. Hangosan kárognak. Mókusok futkároznak a szürke sírkövek közt. Mogyorót rágcsálnak a napsütésben, vagy felszaladnak vele a virágzó fákra, hogy elrejtsék rosszabb időkre. Két meztelen láb lóg ki az egyik sír mögül. Közelebbről látszik, hogy fekete öltönynadrág van rajta. A fiatal férfi mozdulatlanul fekszik a töltésen a sírok között. A felső teste is meztelen, arcát egy ronggyal letakarták. A testét már mintha egy kicsit megkapta volna a nyári nap, ami fulhami temetőt beragyogja. Itt felejtették volna? Elkezdték felöltöztetni, de pont elkezdődött a teaszünet? Csak egészen közelről látszik, hogy a rongyon, amit a szemére dobtak van valamilyen felirat. Ez áll rajta: Extraman. Tehát mégsem teaszünet. Ő a kvótán felül van. Valahogy idekerült. Nem jött ki a rovancsnál a pontos létszám. Egy plusz ember, akit félreraktak, míg eldöntik, mi legyen a sorsa.

Ma nyomtam egy kis félmajom melót, szerencsére holnap nem kell mennem. Dan haverom, aki ott melózott az Earl’s Courtban velem, mint pultos és amúgy a szobatársam(és néha főz), ajánlott egy melót a következő rendezvényre. Miközben cipőket rámoltam -annyi pénzért aminek a dupláját költöm naponta- elgondolkodtam a melón. Ha felvesznek maradok. 3hét, napi 80font, napi 13óra. Ha ezt megnyomom, nem kell otthon a hatóságokkal szórakozni bármilyen biznyák megnyitásához. Simán végig tudom pörögni a nyarat. Meg a tapasztalat, meg az angol. Szerencsére a Niki(csapdás) haveromat is sikerült lepattintanom. (Igaz sajnos kénytelen voltam drasztikus eszközhöz folyamodni, és keményen beszóltam. Kicsit sajnálom, hogy megbántottam, de másképp nem ment és nagyon zavart, hogy lejárat mindenki előtt, és ezzel elveszi az életteremet) Így maradhatok a hostelban is. Egy postban leírom majd az Olave House közönségét, nem piti a brigád.

A Húsvét hétvégéjén a kifulladás és a feltöltődés váltogatták egymást folyamatosan. Pénteken kezdtem egy templom szerű szórakozóhelyen. A környezet fantasztikus volt, de a mikor a Backstreet Boys után felcsendült az az előadó akinek már akkor sem tudtam a nevét amikor menő volt, már kerestem is a ruhatárat. A Sam mondta régen, legjobb a Sambucha. Amikor kijöttem a nosztalgia buliból, már túl voltam néhány feketén, így egy nyugodt sétával pick-pakk hazaértem 3ra.

Nagyon komoly jam-nek lehettem a részese tegnap a Holland Parkben. Egy George Michel napszemüveges, terep mintás sapkás csajszi kezdett el énekelni hihetetlen jól. Aztán a haverja. Később bekapcsolódott egy ötvenes szájharmonikás.

Biciklitároló Canary Wharfon. Hajrá!

Három napja nem melóztam, ez a bejegyzésekből is látszik. Ma nyomtam egy napot az Earl’s Courtban. Ez volt az egyetlen napom a héten. Hívtak szombat estére is, de lemondtam, mert nagyon szarul fizetnek. A meló amúgy semmi, ma nettó 1órát dolgoztam a nyolcból. De a szerelésem az mindent visz.

Az Earl’s Court ban megint véget ért egy esemény. Az épület hihetetlen. Kb. 50-60 éves lehet. De olyan megoldások vannak benne, amit még sohasem láttam. A karzaton a széksor felnyitható, így kétszintes kiállító csarnokká válik az épület. Egy ilyen felhajtott széksor alatt állok.